Becsúszó szerelem

Becsúszó szerelem


A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.

magyar vígjáték, 92 perc, 2020


Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket. A Becsúszó szerelem Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje. Nagy első játékfilmjével, az Apafölddel a nemzetközi kritikusok Gene Moskowitz díját nyerte el a 40. Magyar Filmszemlén. Azt követően számos díjnyertes dokumentumfilmet (Két világ között, Felsőbb parancs, Székely lelemény), valamint a Hivatal című tévéfilmet készítette el. A film főszereplői Ötvös András (Nyitva, #Sohavégetnemérős, Isteni műszak), Thuróczy Szabolcs (Drakulics elvtárs, Aranyélet, Valami Amerika 3, Tiszta szívvel), Stefanovics Angéla (Akik maradtak, Liliom ösvény, Viktória: A zürichi expressz) és Rajkai Zoltán (Alvilág, Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben, 1945). A mellékszerepekben mások mellett Tenki Réka (Nyitva, Testről és lélekről, Seveled, Budapest Noir) és a filmrendező Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál, Bibliothéque Pascal, Fehér tenyér) is láthatók. A Becsúszó szerelem látványtervezője Kővári Kata, a jelmeztervezője Sinkovics Judit (Foglyok, Testről és lélekről, Valami Amerika 3, Valan – Az angyalok völgye, Toxikoma). A film a Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Filmintézet támogatásával készült.


Szereplők: Ötvös András, Viola Lotti Gombó, Thuróczy Szabolcs, Angéla Stefanovics

Rendező: Viktor Oszkár Nagy

Hossz: 1 óra 32 perc

Előadások

Jegyárak

Teljes: 1900 Ft

Kedvezményes:(diák, gyerek 12 éves korig, nyugdíjas, fogyatékkal élő)1600 Ft

Családi:(legalább 4 fő - 2 felnőtt + 2 gyerek vagy 1 felnőtt + 3 gyerek részére - csak gyerekfilmekre - 1550Ft/fő)  6200 Ft


Jegypénztár nyitvatartás: 
A jegypénztár egy órával az első előadás kezdete előtt nyit, és negyed órával az utolsó előadás kezdete után zár.

Információ

A Szivárvány Mozi Kaposvár ikonikus belvárosi mozija, amely egyike Magyarország legrégebbi és legelegánsabb mozijainak. Az egyedi, filmszínházi hangulatot tükröző építmény méltán veheti fel a versenyt bármelyik hasonló angol vagy amerikai Art-Deco stílusú épülettel. A vetített képért és a hangért a multiplex mozikkal megegyező minőségű modern Christie CP2210 digitális mozivetítőgép felel, Dolby Digital 5.1 hanggal. A légkondicionált teremben a mozi hangulatához illeszkedő párnázott, valódi fa székek találhatók, de a karzatról és a páholyokból fotelekből is élvezhetik a nézők a filmeket a hatalmas mozivásznon. A mozi műsorában premierfilmek, igényes közönségfilmek, művészfilmek, és családi-animációs filmek találhatók meg. Az épület filmvetítések mellett helyet ad koncerteknek, színházi előadásoknak, és egyéb élő rendezvényeknek is.

 

Kapcsolat

SZIVÁRVÁNY MOZI - Szivárvány Kultúrpalota

Cím: 7400 Kaposvár, Noszlopy G. u. 1.
E-mail: info@szivarvanymozi.hu
Facebook: www.facebook.com/szivarvanymozi
Telefon: +36-20-316-4841

Online jegyvásárlás: www.szivarvanymozi.hu

Pénztár nyitvatartás: 
A pénztár egy órával az előadás kezdete előtt nyit,
és 15 perccel az előadás kezdete után zár.